"Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány".
 
Sokan vannak kis hazánkban, akik eszüket, tudásukat, képességeiket felhasználva, megérdemelten foglalják el beosztásukat.
És sokan vannak, akik nem tudni, mivel érdemelték ki, hogy ott vannak, ahová patrónusuk helyezte őket.
Az arányokon ne vitatkozzunk, talán még van kevés remény, hogy az előbbiek vannak többen, hiszen úgy, ahogy, működik/vegetál az ország.

Különleges íze van annak, ha valaki csak a botrányairól híres. Elismerem, nekem csak a negatív beütésű tudósítások maradtak meg tompikáról, de ha valaki tud olyat, ami felülírja vele kapcsolatos rosszízű emlékeimet, kérem, szóljon.

Először várjuk meg, míg megszerzi diplomáját, majd néhány lovagias pin@kaland felemlegetése, a beléptető kapuk, majd a szégyen, hogy társainak az Európai Parlamentben kellett eldugniuk (rosszindulatúak szerint itthon nem találtak neki olyan tisztséget, amit rá mertek volna bízni).
 
A Twitter bejegyzéseiről elhíresült „politikus” mindenféleképpen szeretné magára felhívni a figyelmet.
 
 Mindenki előtt ismert lassan Tompika legkedvesebb testrésze és Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkár személyének definíciója közötti, általa felállított párhuzam. (lehet, a nemzetnek is az a hasznosabb, ha nem párhuzamokat állítgat?)
 
Az első szemöldökráncoláson túl a sajtó rázizzent volna a témára, már ha hajlandó lett volna valaki nyilatkozni. Tompika erőt gyűjtött és pár nap elteltével megszólalt. Bár ne tette volna.

 

Első körben ráborul az olvasó vállára és elpanaszolja, hogy félreértették bejegyzését. Ez persze meglepetés lehet számára, hiszen ő tisztán és világosan fogalmazgat.
Azért kíváncsian várom, mikor adnak ki közleményt Fábry és a Showder Klub zseniális stand uposai, melyben kikérik maguknak, hogy Tompika rájuk hivatkozik. Hiszen változó nevű politikusunk előtt ők lebegtek, mikor kifejtette, hogy trágársága nem öncélú.
 
Közli velünk, hogy „politikus lennék, vagy mi a búbánat” és innentől kicsit nehezebb volt követnem. (ezek után megkövetem Szanyi kapitányt is!)
 
Véleménye szerint nem öncélú a trágársága. Ő a „három napon keresztül három magyar államtitkár” e témában való megszólalásait minősítette úgy, hogy túlreagálták az amerikait.
Miután átment partizánba és bírálta sajátjait valahogy ismét előkerült Gyurcsány. Elővette a bőrgolyót és szeretett vezérünk foci iránti rajongását.
 
A Bundesliga-frizuránál kicsit kezdtem összezavarodni, de ha idáig eljutottam és nem köptem szemen a monitort, akkor átrágtam magam a Tudományos Akadémiát képviselő Freund Tamáson is.
 
Kiderül, hiu ember a mi Tompikánk! Számon tartja, hogy eddig 58 cikk foglalkozik trágár bejegyzésével.
Befejezésül nem üti le a feladott labdát, pedig ha tényleg politikus lenne, akkor ezt a lehetőséget neki kellett volna kérnie, de ő a következőkkel tér ki a nagy esély elől:
 
Szerintem döntő részben a munkámmal foglalkozik a sajtónyilvánosság, azzal, hogy európai parlamenti képviselőként mit csináltam a Duna-stratégia ügyében, mit csináltam ebben-abban-amabban, most, ha megengedi, hosszan nem fejtegetném, hogy mi mindennel foglalkoztam.
 
El kell, hogy keserítselek kicsi huszár!
 
Minket tényleg érdekelne, hogy mi a faszért tartod magad politikusnak, hogy mi a lófaszért kapod a mi pénzünkből is a fizetésed!
 
Mivel te tudod, és velünk nem osztod meg, ezért ne lepődj meg, ha forrás leszel:
 
"Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Deutsch".
 
Vagy:
 
"Egy jóérzésű, tisztességes ember azt gondolja Dojcstomi mai nyilatkozata kapcsán, hogy egyszer és mindenkorra elmehet a picsába."

 

Szerző: Kijelölt Felelős  2011.07.30. 10:25 2 komment

Címkék: twitter tompika dojcstomi thomas melia

A bejegyzés trackback címe:

https://hangulatjelentes.blog.hu/api/trackback/id/tr473111270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.07.30. 11:17:48

"ha valaki tud olyat, ami felülírja vele kapcsolatos rosszízű emlékeimet, kérem, szóljon"

Nekem vannak pozitív emlékeim is róla. Igaz, azok még a rendszerváltás környékéről származnak, tehát már több, mint 20 évesek... De nem, van egy frissebb is: amikor ő vezette a Tocsik bizottságot. Ez az emlék "csak" 15 éves :-)

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2011.07.30. 13:30:56

@Fedor: Emlékekkel takarózom- mondhatná pozitív példáid alapján! :)
süti beállítások módosítása