A Haszon magazin decemberi számának vezércikke. Kiadása megelőzte az EU brüsszeli csúcstalálkozóját.
Kedves Olvasónk!
"Úgy hírlik, hogy a magyar miniszterelnök példamutató családapa. Mint ilyen, feltehetőleg elmondja a gyermekeinek, hogy minden cselekedetnek van következménye. (Abban már kevésbé vagyok biztos, hogy az "alázat" szó is szerepelt a család szókincsében.)
A szavaknak és a tetteknek következményük van, az odamondogatásnak pedig sokszor azonnali, ha iskolaudvaron vagy kocsmában hangzik el. A civilizáltabb világban, amelyhez Magyarország húsz éve próbál ismét tartozni, a vezető emberek nem szokták azonnal kimondani a véleményüket, hanem hátradőlnek, gondolkodnak - mással foglalkoznak, de nem felejtenek! Aki folyton kioktat engem, a cégeimet semmibe veszi, honpolgáraimat, értékrendemet megveti, azt nem kell komolyan venni, még ha kezet is fogok vele. És persze nem kell neki segíteni a bajban.
Ha mostanában külföldre utazik egy magyar kormánypolitikus, akkor előszeretettel találkozik az ottani magyarokkal, akik hasonlóan gondolkodnak. Ők történészek, nyugdíjasok, néprajzosok, magyar egyletek funkcionáriusai. Lehet velük együtt búsulni vagy nagyokat álmodni. Kevésbé szívesen találkozik azokkal, akik egy kicsit másképp képzelik a jövőt, akik friss ötleteket hozhatnak, akik tudják, hogy mi mozgatja a külföldieket.
Ha csak azt vagyok hajlandó realitásnak felfogni, ami megerősíti világképemet, akkor bezárkózom. Vállalkozóként, magánemberként, politikusként ez egyaránt veszélyes. Elzár a valós folyamatoktól. A pszichológusok már régen felfedezték az önvédelmi reflexeket: ilyen a szelektív hallás vagy pontosabban a szelektív érzékelés.
A jobboldali sajtó tele van ellenségekkel, akik szándékosan rosszat akarnak a „védtelen” magyarnak: az IMF, az összes szomszédos ország, a fővárosiak, a nagybirtokosok, a komcsik, a Tesco, a multik, a nemzetközi spekulánsok, a bankok, a globalizáció, a fogyasztói kultúra. Baloldalon meg a fasiszták, a kormány, a miniszterelnök tölti be a lelki űrt. Európa elmúlt igen sikeres évtizedei arról szóltak, hogy egyre jobban fonódjon össze a gazdaság, egyre inkább ismerjék meg egymást az emberek, gyakran találkozzanak a politikusok, hogy ne táplálkozzunk előítéletekből, amelyek romboló ereje ismeretes. Azokat a szónokokat, akik folyton előítéleteket táplálnak, erőteljesen a politikai élet peremére szorították, tudván, hogy nem kínálnak megoldást. Most persze nyugaton is nagy a kihívás, mert az eddigi sok nézet- és érdekellentétet egyre jobban jóléti juttatásokkal lehetett csak csillapítani.
Egy kis országnak alkalmazkodni kell. Sajátos nyelvünknek és történelmünknek köszönhetően sokan úgy gondoljuk, hogy egyedülállóak, különbek vagyunk, és „mi majd megmutatjuk”. Európa most nem kíváncsi a mutatványokra, vezetői szinte allergiásak a különutasokra – azokra az államokra, amelyek okoskodnak, és nem fogják fel, hogy itt a közös Európához közös gondolkodásra van szükség. A német- francia tengely ezért mondatta le a görög miniszterelnököt, miként ezt Gyurcsány Ferenccel és az olasz miniszterelnökkel is megtette.
Egy színész élvezi a pillanatot, a közönség lelkes tapsát, ha lecsengtek a fajsúlyosnak gondolt szavak. Egy felelőtlen politikus általában nem nagyon törődik akciói és beszédei következményeivel. Egy államférfi igen. Egy államférfi tájékozódik, és csak akkor hozza meg döntéseit, miután kritikus és külföldi véleményeket is latolgatott. Egy államférfi a következő választásokon túl az ország és a lakosság érdekeit előrébb sorolja, mint saját impulzusát vagy személyes érdekeit.”
Stipsicz Károly
