-      Kkkkkéérlek alásan, egy kicsit elbóbiskoltam. Miért kérdezed?

-      Nem azt kérdezem, hogy most mit csináltál, hanem azt, mit csináltál már megint?

-      Megint? Hogy hogy megint?

-      Az embereim jelentették, hogy 62 bálengedélyt adtál ki. EZ IGAZ?

-      Először is kérlek Dezső! Nem én adtam ki, hanem Guszti bácsi, aki mindkettőnk főnöke. Én csak aláírtam.

Nehéz eldönteni a filmrészlet megtekintése után, hogy sírjunk vagy röhögjünk. Ez volt és ma is ez a magyar elit.
Voltak aláírók és végrehajtók. Végrehajtók, akiknek egyértelmű felmentésük volt az elkövetett cselekményeik súlya alól, hiszen csak utasítást hajtottak végre.
Az iskolák nem államosítása és az ezt kísérő kommunikáció kísértetiesen emlékeztet Dezső és Oszi párbeszédeire.

Tisztázzuk! Ennek a posztnak nem szándéka a közoktatási intézmények államosításának vitatása. Nem kíván döntőbíró lenni abban a kérdésben, hogy van-e és ha igen, akkor milyen értelme van a folyamatnak. (Ha mégis belekapnék ebbe a témába, akkor így jártál olvasóm…)

Célja az eddig megjelent véleményekből, nyilatkozatokból egy saját, talán kissé csapongó gondolatsor felállítása. Pontosabban minősítése a jelenkori Magyarország közállapotainak, annak, hogy mit meg nem mer magának engedni a hatalom és annak gondolkodás nélküli hű kiszolgálói. A joggal és a zemberekkel egyaránt.

Még 2011 szeptemberében döntött a Fidesz frakcióülése az iskolák államosításának kérdésében. Nem telt el hosszú idő, alig több mint egy év. 2012. november 26-án a gombnyomogatók megszavazták a közoktatási intézmények állami kézbe kerülését. Ennek értelmében januártól az önkormányzatoktól az államhoz kerülnek az általános iskolák, gimnáziumok, kollégiumok, szakközépiskolák és szakiskolák. A törvény hipp-hopp már meg is jelent december 10-én, vagyis kihirdették és hogy senkinek ne legyenek kétségei: nagy része december 11-én már hatályba is lépett.

A történet röviden összefoglalva: 198 tankerületi központot alakítanak ki a járási felosztáshoz igazodva. A közoktatási intézmények fenntartását a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) látja el, a tankerületi központokon keresztül. A 198 központ minimum 198 tanügyigazgatási szakember felvételét kívánná meg.

A folyamatot akaratlanul is mindannyian figyelemmel kísértük. Óhatatlanul ismételnem kell azok miatt, akik eddig lemaradtak. Így a szűk és ezáltal teljesíthetetlen határidőkön elegánsan átugrom egy megjegyzéssel. Ha Guszti bácsi azt mondta, hogy 2013. január 1., akkor az csak 2013. január 1. lehet!

1.

Tekintsünk rá tehát a tankerületi központok igazgatóira. Amellett, hogy a fölöttük is teljhatalommal rendelkezők elkúrták az indulási határidőket, már az indulásuk is koraszülés volt. Megszülettek, ahogy kell, pályázat útján. Szüleik nem gondoskodtak ám néhány dologról. Nem volt pellus, hintőpor a popsijukra, és bizony az anyatej is elapadt néhány igazgató anyukájánál. Semmi baj, vegyük elő a babatápszert. Ha van. De sok helyen erről is megfeledkeztek. Hiszen kellett a paripa, pénz, fegyver a járási hivatalok apparátusának. (történetünkben nem mellékszál, hogy az egyszerű szavazó paraszt mai napig nem tudja, hol találja meg a járási hivatalát, esetleg a tankerületi igazgatóját.)

Pályáztak, mondhatnám: az ő bajuk. De tessék csak belegondolni! December  végére lett meg mindenütt a tankerületi igazgató. Január elsejétől a járásában ő az atyaúristen kinyújtott keze. Ma, január 9-én már jönnek az első halk felháborodott hangok, mi, hogyan nem működik. Köszönhetően a kapkodásnak. Is.

2.
Is, mert pislogjunk rá a pályázati felhívásokra!

Képesítési követelményeknél nem kizáró ok, ha valakinek tanulói élményein kívül semmi köze sem volt soha a közoktatás mindennapi gyakorlatához. Tehát ha nem rendelkezik pedagógus diplomával, akkor is pályázhat, ha egyébként a felsoroltakból más felsőfokú végzettséget szerzett.
Hogy miért érdekes ez? Mert a munkakörébe tartozó főbb tevékenységi körök között megfogalmazásra került:

 Az illetékességi területén működő köznevelési intézmények irányítása, pedagógiai munkájának koordinálása.

Igaz, a pedagógiai munka olyan, mint a magyar foci. Ehhez mindenki ért. Meg is látszik mindkettőn a hozzáértők kitartó munkája!

3.
Miközben a KIK igazgatói pályázatában még feltétel volt az országos szakértői névjegyzékben való szereplés, a tankerületi igazgatók pályázati kiírásából ez elmaradt.
Tudják, azokéból, akik a pedagógiai munkát irányítják. Majd. Biztosak lehetünk benne, hogy nem azért, mert sok kiszemelt nem szerepel ezen a listán, nem rendelkezik ezzel a titulussal, amit egyébként sokáig önkéntes jelentkezéssel lehetett elérni!
Azok, akik pedagógiai végzettség nélkül eddig nem kérhették a szakértői névjegyzékbe való felvételüket, ebben az esetben nincs is semmi bajunk.(?) De azokat, az eddig önmagukat oktatásirányítónak tartó „szakembereket”, akik ezen sem szerepeltek, szívesen megkérdezném, hol is tetszettek eddig szunyókálni.

4.
Másik kedvenc feltételem: pedagógus vagy közigazgatási szakvizsga.
A pedagógus szakvizsga bizony bármilyen szakvizsga lehet. Közoktatási irányító lehetsz Guszti bácsi uralkodása alatt akár mozgásfejlesztői, múzeumpedagógusi vagy digitális médiaismereti pedagógus szakvizsgával is.
Igaz, hogy az előző oktatásirányítás vért izzadt azért, hogy fokozatosan elfogadtassa azt, hogy egyszerű falusi iskolaigazgató is csak akkor lehess, ha KÖZOKTATÁS VEZETŐI pedagógus szakvizsgát szereztél…
Azt már csak a magamfajta örök elégedetlenkedő jegyzi meg, hogy létezik ma hazánkban olyan szakvizsga, aminek becses neve: KISTÉRSÉGI TANÜGY- IGAZGATÁSI SZAKÉRTŐ. Tessék továbbgondolni!

5.
És még nincs vége. A pályázati felhívásban elfogadott végzettség a főiskolai végzettség.
Kérdezheted olvasóm, NA EZZEL MEG MI A BAJOD MÁR?
Nekem semmi. Kérdezd a középiskolai igazgatókat!
Az átvett intézmények között sok olyan szerepel (középiskolák), amelynek igazgatói állása CSAK EGYETEMI (MASTER) végzettséggel pályázható és nyerhető el.
Lefordítom, hogy mindenki számára érthető legyen! A főnöknek alacsonyabb végzettség van előírva, mint a beosztottnak. Kis magyar Guszti bácsis pedagógus nonszensz!

6.
Sokan rugóztak azon, hogy milyen szerény színvonalú honlapot hoztak létre az intézményfenntartó központnak. Pedig lehet, nem a megalázó leszarom honlap ténye itt a legnagyobb gond, hanem az igen erősen kétséges törvényessége. Pontosítva: tisztességtelensége. Mert 2012 decemberében elérhetőségnek postacímet megadni kőkorszaki megoldás. Vagy nézzük azt a nem elhanyagolható kérdést, mi alapján dolgozik az ország legnagyobb foglalkoztatója!
Van-e Alapító okirata, Működési Szabályzata, vagy bármely jogszerű működésre utaló alapdokumentuma? Nyilvánosságra hozták-e azt?

Az elátkozott közoktatási törvény előírta, hogy az intézmények kötelesek honlapjukon nyilvánosságra hozni alapdokumentumaikat.  A fenntartók számára is előírásokat fogalmazott meg nyilvánosság címszó alatt.
Érdekes módon, a Klebesberg Intézményfenntartó Központnak sehol nem írnak elő hasonló kötelezettségeket. Pedig a statisztika és Guszti bácsi akarata szerint az ország legnagyobb foglalkoztatója lett.
202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet (6) A tankerület az illetékességi területén működő általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartásával kapcsolatosan ellátja az Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatában számára meghatározott egyes fenntartói feladatokat.
A kormányrendelet egy másik pontjában Alapító okiratról tesznek említést, tehát a hiányolt dokumentumoknak létezniük kellene. Na, talán a választásokhoz közeledve ezeket is megosztják majd velünk!

7.
Kedves Olvasók! Tudják Önök, hány nap áll rendelkezésre a munkáltatónak, ha új dolgozót alkalmaz? Mert ha 2013. 01. 01-én az érintett pedagógusok munkáltatója a KIK, akkor a jogfolytonosság fenntartása mellett is bejelentési kötelezettsége van! Vagy nincs?
A munkáltatónak a munkaszerződésben szereplő dátumot megelőző napon be kell jelentenie a foglalkoztatást. Érdekes. Munkaszerződés? Milyen munkaszerződés? Hiszen az átvett dolgozók még tudtommal sehol sem kapták kézhez új munkáltatójuktól munkaszerződésüket. Szerintem legyünk nyugodtak, majd megkapják. VISSZADÁTUMOZVA, a dolgok természetéből adódóan!

Akkor tisztázzuk, mert az én bugafőm nem érti! A KIK 126.000 pedagógus foglalkoztatását vette át. Munkaszerződés és egyéb munkajogviszonyból eredő kötelezettségek teljesítése nélkül. JÓL ÉRTEM? Mert ha igen, akkor itt minimum 126.000 jogsértés történt. És nem kiabál senki és nem követeli a felelősök börtönbe zárását!


8.
És ha már sikertörténet, ne szakadjon rád az ég ekkora demagóg pofátlanság hallatán az ég, kedves Rózsa asszony!
Ha neked annyi eszed sincs, hogy ne hergeld azokat a pedagógusokat, akik legalább úgy bíznak benned, mint liba az utána ólálkodó rókában, akkor nyugodtan adj ki dicső harctéri jelentéseket! De azért ne feledd! Félelmük mellett már gyakran röhögnek rajtad, ha éppen nem édesanyádat emlegetik nem éppen szolid úri környezetben!
Muszáj volt azzal eldicsekedned, hogy január 3-án mindenki megkapta a fizetését? Mikor lassan mindenki tudja, hogy ezt még az előző hónapi munkájáért az előző hónapi foglalkoztatója utalta át?

Befejezésül néhány másokban is felmerült kérdést próbálok meg összegyűjteni!

  • Van-e a központnak működését szabályozó alapdokumentációja?
  • Miért kellett január 3-án, csütörtökön többször módosítani a honlapon az adószámot, címet? (Nem tetszenek tudni, hol tetszenek lenni?)
  • Mikor kapnak munkaszerződést, munkaköri leírást a dolgozók? Ma január 09. van.
  • Mikor tetszenek tisztázni, kinek, mihez van joga? Mit tehet és mit nem tehet az előző vezető? (iskolaigazgató)
  • Mikor kapják meg az intézmények, a napi üzemvitel szerű működésükhöz a jogosultságokat, anyagi forrásokat?
  • Tetszenek-e tudni, hogy a régi iskolaigazgatók nyilatkozati tilalma mit fog eredményezni hamarosan?
  • Tetszenek-e tudni arról, hogy a napokban zajlik a félév zárása? Mikor is újabbnál újabb kimutatásokat kérnek azoktól az intézmény irányítóktól, akik ki sem látszanak a munkából?
  • Tetszenek-e tudni (hogyne tudnák, hiszen nem véletlenül csinálták), hogy az iskolaigazgatókból bábot csináltak, akiknek váratlan helyzetekben sincs joguk semmihez?
  • Tetszenek tudni, mit indítottak el a korrektnek nem nevezhető kinevezésekkel? Végiggondolták, hogy mekkora szopás lesz egy esetleges kormányváltáskor a kialakított struktúra?
  • 2013. 09. hóig nem változtatnak semmit a foglalkoztatási jogviszonyokban, ígérték. Utána milyen korrekt eljárásokat készítenek elő?
  • És látszólag az utolsó, de talán a legfontosabb. Tetszenek-e tudni arról, hogy a regnáló kormányzat eddigi három nagy pofán csapása mellett ez a csudálatos sikertörténet vezethet a kormány és mamelukjai végleges bukásához?

És a kérdések a végtelenségig folytathatók. Szaporodnak. Válaszok pedig nincsenek, hisz a Guszti bácsi legényei, leányai a bányában dolgoznak!

Válaszolni nem érnek rá!

 

források:

 http://index.hu/belfold/2013/01/04/uj_honlapja_van_a_klebelsberg_kozpontnak/

http://gondolatvilagban.blog.hu/2013/01/04/hoffmann_es_az_oktatas_alszekularizaltsaga?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_01_05&utm_campaign=index

http://www.vg.hu/gazdasag/onkormanyzatok/az-iskolaigazgatok-sem-tudjak-meddig-terjed-az-uj-hataskoruk-394902#hozzaszolas-doboz

http://index.hu/belfold/2013/01/07/nem_merte_fel_mire_vallalkozott/

http://indavideo.hu/video/InfoRadio_-_Arena_-_Marekne_Pinter_Aranka_1resz

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200202.KOR&celpara=&timeshift=1#xcelparam

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV&celpara=&timeshift=1

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200229.KOR&celpara=#xcelparam

Szerző: Kijelölt Felelős  2013.01.09. 19:11 4 komment

Címkék: Hoffmann Rózsa KIK Tankerületi központ Tankerületi igazgató Iskola államosítás

A bejegyzés trackback címe:

https://hangulatjelentes.blog.hu/api/trackback/id/tr85008731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trabant 2013.01.10. 21:29:35

Ez eddig, így összefoglalva és felsorolva: döbbenet. És még mi minden következik utána?

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2013.01.11. 08:26:55

@trabant: Mi következik?

Most töltik fel a tankerületi központok állományát. Ma telefonáltak, hogy az egyikben hallottam-e kit vett maga mellé a "kiváló felkészültségű és emberileg is példamutató" igazgató?
Haverját, aki eddig beosztott óraadó tanárként dolgozott.

Egy- másfél év kell és lecsillapodnak az indulatok, mert a pedagógusok többsége védett burokban élve remegve várja a fizetésemelést, és mikor a választásokhoz közeledve megkapja egy részét,akkor beletörődik abba, hogy őt meghagyták, akkor csak jó lesz ez így.

Mire rájönnek, mi a cél, addigra már megint késő lesz tiltakozni.
....................................
Ráadásul az osztályterem magányában eddig sem foglalkozott a pedagógusok többsége oktatásszervezéssel, igazgatással.

Sokan nem is látják, hogy mi történik.
Így csak a remény marad, hogy lesz még jobb is!
.....................................

Azt még nem is tűztem tollhegyre, akiket kinevezett tankerületi központ igazgatóként személyesen is ismerek.
Ha ezeket valaki össze tudná szedni, akkor döbbenne meg a közvélemény igazán.

Visszatérve eredeti kérdésedre, senki nem tudja, meddig mernek elmenni és mi történik.
A fentiekhez hasonló írások csak a jéghegy csúcsát kapargatják, a helyzet még ettől is rosszabb.

NIPREDIL 2013.01.15. 18:32:06

Attól tartok, a pedagógusok nagy része túl szervilis ahhoz, hogy tegyen bármit a "hatalom" ellen, tisztelet a kivételnek. A szülők mikor ébrednek fel?

Kijelölt Felelős · http://hangulatjelentes.blog.hu/ 2013.01.15. 21:27:35

@NIPREDIL: Azokra gondolsz, akik a gyermekük iskoláját egyházi kézbe adó döntésekről otthon köpködtek, nyíltan meg zseniális elgondolásnak tartották?

Válaszolok, bár nem fog tetszeni. SOHA. Vagy finomított változatban: sokára..
süti beállítások módosítása